Masszőrkereső

-

masszázshirdetés

Méreg a tányéron

2017-05-25

Ön vajon tisztában van azzal,  hogy nap mint nap milyen génmódosított élelmiszerek kerülhetnek a tányérjára? Mindig tudja mit eszik? Megosztja a közvéleményt, hogy mennyire veszélyesek ezek az élelmiszerek.  A szabályozás szerint, ha az adott élelmiszer GM tartalma 0,9 százalék feletti, akkor azt mindig jelölni kell a csomagoláson, "ez a termék géntechnológiával módosított szervezetet tartalmaz" felirattal.

A 70-es években amerikai tudósok fedezték fel, hogy tetszőlegesen vihetők át a gének egyik sejtből a másikba. A DNS nevű örökítő anyag kis szakaszai a gének, ezek felelősek az élőlények bizonyos tulajdonságaiért. A génmódosítás során egy befogadó élőlénybe egy másik szervezet adott tulajdonságát hordozó génjét juttatják be, így jön létre a génmódosított organizmus. (GMO vagy GM)

A hagyományos növénynemesítés célja az volt, hogy egy növény kedvező tulajdonságait átvigyék egy másik növénybe. Ma már ott tartunk, hogy a géntechnológia már nemcsak rokon fajok génjeit hsználja fel erre a célra, hanem a teljesen eltérő élő szervezetekét is. Például igen ellenálló kucoricafaj hozható létre a skorpió génjeivel. Vagy a sarkvidéki lepényhal génjeivel fagyálló gyümölcsök termeszthetőek.

A világ országai eltérő módon viszonyulnak a GM iparhoz. A gazdasági szempontok sok helyen felülírják a tudományos eredményeket. A tudósok úgy vélték, hogy ha a génmódosított növények termőképessége 10-12 megnő, az megoldás lehet az éhinségre például. Ez azonban mégsem következett be, mert a GM-növények termesztése rendkívül költséges, nagy szakértelmet igényel.  Vagyis épp a szegény országok nem tudnak élni a lehetőségekkel.

Ezzel együtt a zöldszervezetek felhívták a figyelmet arra, hogy a GM növények veszélyeztetik a táplálékláncot, hiszen elterjedésük rovarfajok kipusztulásához  vezethet.  Amerikai statisztikák arra is rávilágítanak, hogy 1996-tól folyamatosan emelkedik a bélrendszeri rendellenességek, fertőzések, az allergiás panaszok, a prosztata, emlő és hasnyálmirigyrákos megbetegedések száma. Ugyanebben az évben kezdték el az USA-ban a GM-haszonnövények termesztését és forgalmazását...

Magyarország kimondottan a génmódosítás ellen foglal állást,  nálunk felértékelődik a tiszta vetőmag. Ha bárki el akarja kerülni a génmódosított élelmiszereket, válassza a helyi, szezonális, valamint a bioélelmiszereket.

-LaM-