Masszőrkereső

-

masszázshirdetés

Lelkes olvasó vallomása

2018-06-05

Tisztelt Masszázsinfó!

Írtátok, hogy várjátok a kedves olvasóitoktól a masszázzsal kapcsolatos élményeiket, szokásaikat. Ennek próbálok most eleget tenni, az erotikus masszázsra fókuszálva.

Közel két éve ismerkedtem meg a masszázzsal, egy ízületi betegség kiegészítő kezelése céljából a reumatológus gyógymasszázst írt fel.
Nagyon bejött a 15 alkalmas kezelés.
Kérdeztem is a masszőztől, hogy vállal-e privát is, de sajnos nem.

Aztán néhány hónap múlva, mikor már nagyon hiányzott a masszázs, rákerestem a gugliban. Néztem nagyokat, amikor többségében erotikus masszázst dobott ki a kereső. Egyből felkeltette az érdeklődésemet, kössük össze a kellemeset a hasznossal alapon, utána is néztem, hogy miből áll egy erotikus masszázsprogram.

Itt jegyezném meg, hogy éppen akkoriban lett vége egy komoly kapcsolatomnak, lelkileg még nem voltam túl rajta, így újabb párkapcsolatra még nem voltam felkészülve, de a testiség már nagyon hiányzott.

Mivel kissé gátlásos vagyok, sokáig csak a masszőzök képeit nézegettem, illetve olvastam róluk a beszámolókat, mire végül rászántam magam, és felhívtam egy a fotói alapján tetszetős, beszámolói szerint pedig képzett, hozzáértő masszőzt, aki a levezetésnek is érti a módját.

Szuper jó masszázst kaptam, és egy fantasztikus natúr franciás levezetést.

Ezzel átestem a tűzkeresztségen, felszabadultan, vidáman és kielégültem tértem haza, és már tervezgettem, hogy havi rendszerességgel ezt meg kellene ismételnem.

Aztán pár nap múlva beütött a krach…piros foltok a makkomon, na ba+ L
Pár nap otthoni kezelgetés után irány a bőrgyógyászat.
Diagnózis: gombás fertőzés.
Gondoltam, na, itt befejeztem, ennek annyi, többet a közelükbe sem megyek.
De csak ott bujkált bennem a kisördög, hogy olyan jó volt, miért ne mehetnék még el más lányhoz is, biztos nem törvényszerű, hogy mindenkinél begyűjtök valamit.

Egy hónapig bírtam, aztán győztek az ösztönök, és emeltem a tétet… szexpartnerkereső. Fantasztikus külső, óriási mellek, kedves személyiség….minden adott volt, egy jó szexhez, de nem ment.  

Nekem a szexhez, szeretkezéshez kell némi érzelmi ráhangolódás, és akkor élvezem, ha a partnerem is kívánja.

Ezt viszont nem várhatja el az ember egy szolgáltatótól.  Így aztán önző módon maradtam az egyoldalú kényeztetésnél, a masszázsnál, erotikus befejezéssel.

Persze, azon lehet vitatkozni, hogy az nem erotikus masszázs, hogy egy ledér nő az ilyen-olyan masszázs után kézzel vagy szájjal kielégít, de nekem ez teljesen megfelelő. 

A korábbi fertőzés miatt, kezdetben csak kézi levezetést kértem, vagy gumis franciát, de azt nem élvezem annyira, ezért visszatértem a natúrra. Tudom, hülye vagyok. Egy fórumon beszélgettünk is arról, hogy a kurvázás, ill. az erotikus masszőzökhöz járás kicsit olyan mintha az ember extrém sportot űzne, vagy orosz rulettet játszana.

Az elmúlt 1 évben 14 masszőznél jártam, 4 lányhoz járok vissza rendszeresen.

A 10-ben voltak kutyaütők, voltak lehúzósak, átverősek, és voltak olyanok is, akik ugyan csinosak, képzettek voltak, de nem tudtam rájuk hangolódni.

Elég komoly mércét kell annak a masszőznek megütnie, akihez én többször is visszatérek. Mivel erotikus masszázsra járok, nagyon fontos szempont a lány külseje és kisugárzása. Ez mellett fontos, hogy képzett masszőz legyen, kellő alapossággal és szakértelemmel masszírozzon, a gyenge kenegetést nem szeretem.

Fontos még, hogy milyen a személyisége.

Legyen kedves, barátságos, lehessen vele értelmesen beszélgetni.

Nem utolsó sorban az is lényeges, hogy mit vállal be levezetésnek, és azt milyen minőségben teszi. Tudom, hogy a szexhez hasonlóan ezt is csak a pénzemért teszi, de legalább csinálja profin, ne érezzem, hogy gyorsan húz vagy nyal rajta kettőt, csak hogy minél előbb túl legyen rajta. Persze azok a szempontok sem másodlagosak, hogy hol van a tetthely, hogy lehet megközelíteni, higiéniára, diszkrécióra mennyire figyelnek, és a szolgáltatás ára is legyen összhangban a minőséggel.  Jelenleg 4 kedvencem van, mindegyiküket más miatt szeretem. Egyikük mondhatni a barátom és álmaim nője, ha nem a masszőzöm lenne, még udvarolnék is neki, de figyelmeztetett, hogy vendég és szolgáltató között nem szabad komoly érzelmeknek kialakulnia. Kettő közülük szuper jól masszíroz, és amit a szájukkal művelnek, az leírhatatlan. A negyedik pedig egy Barbie baba, aki a szépségét is beépítette az áraiba, de egyszerűen muszáj hozzá legalább havonta visszatérnem.  
Átlagban minden héten megyek valamelyikükhöz. 1-1,5 órát vagyok náluk, az első számú kedvencemnél néha 3-4 órát is. Mint visszatérő vendégnek, nem nézik az órát, rugalmasabbak velem, komoly extrákat is megengednek nekem: közös fürdőzés, kebelszex, kebelmasszázs.

Imádom őket, függő lettem.

Tisztában vagyok vele, hogy az egészségügyi kockázatok mellett, más veszélyek is fenyegetnek. Egyrészt sok pénzbe kerül.

Az nem igaz, hogy egy állandó barátnőnél olcsóbb havi szinten, kivéve, ha eltartod a nődet. Másrészt szuper jó nők között válogathat az emberfia, elveszíti a realitásérzékét, az átlagos lányok már sokszor nem mozgatják meg a fantáziámat.

A testi szükségleteket pénzért meg tudom venni, de a lelkit nem.

Mostanában sajnos, egyre kevésbé érdekel egy komoly párkapcsolat, pedig 30 felett már ideje lenne.

Tisztelettel és üdvözlettel,

Egy lelkes olvasótok

 

Kedves Lelkes Olvasónk!
Köszönjük a feltáró jellegű, részletes beismerő vallomást, élvezet volt olvasni és öröm közzétenni.