Masszőrkereső

-

masszázshirdetés

Erotikus vagy mentes masszázs?

2017-07-20

Azt hiszem, mielőtt belekapok a konkrét kalandok részletezésébe, szükséges leszögezni egy fontos dolgot, ami tegnap jutott eszembe, miközben egy kétórás thaimasszázsban volt részem.

Ez ugye nem tévesztendő össze azzal az egyáltalán nem thaimasszázzsal, amikor a hölgy beolajozza a cicijét és azzal izélget. Az igazi thai lányok 5-6 éven keresztül, akadémián tanulják a szakmát és magas fokon alkalmazzák, ráadásul itt nálunk úgy, hogy nem is nagyon tudnak kommunikálni a vendégekkel, mert még angolul sem nagyon tudnak. A magyar szókincsük nagyjából annyi, hogy "fáj?".

Notehát tegnap egy madárcsontú thai hölgy fáradozott rajtam. Kiszúrta a porckorongsérvemet és kegyetlenül megszadizott, mintha a kis hegyes könyökével akarta volna visszatömködni a kilógó porcot a csigolyáim közé. Amikor hánykolódtam a fájdalomtól, elment valami kencéért, bekent vele, attól forró lett a terület és már nem fájt annyira. Rossz volt, de jólesett.

Az erotika vagy nem kérdés úgy merült fel, hogy ebben a masszázsban fel kell venni egy könnyű vászonruhát. Hajszálvékonyat.

Ebben pedig egy-egy véletlen, könnyű érintés sokkal izgatóbb tud lenni, mint amikor a kifejezéstelen arcú libuskák megragadják a stukeszt és ráncigálni kezdik.

Heeej, pedig ha tudnák...


 

kapcsolódó cikkek