Egy masszőr vallomása
Egyáltalán nem ritka dolog, hogy a hölgyvendégnek is extra kívánságai támadnak egy szakszerű, egészségügyi masszázs közben - mondja egy masszőr, akit egy korábbi poszt kavarta vihar ösztönzött megszólalásra.
Egyáltalán nem ritka dolog, hogy a hölgyvendégnek is extra kívánságai támadnak egy szakszerű, egészségügyi masszázs közben - mondja egy masszőr, akit egy korábbi poszt kavarta vihar ösztönzött megszólalásra.
Sziasztok!
Örültem hogy rátaláltam erre a masszázs témára, már csak azért is, mert én is érintve vagyok a dologban.
Másodállásban masszázsal foglalkozom, így a témát úgymond "belűlről" látom.
Ez a dolog amit leírtál létezik (nő élvez a masszázspadon a szerk.), és nem is kevesen igénylik az ilyen fajta masszázst.
Pedig ez ugye elvileg tiltva van, nem is tartozik a hagyományos masszázs kategóriába.
Évek óta masszírozok, a házamban kialakított szerény szalonomban.
Egész otthonos, kellemes a hely.
Nekem is van nem is egy hölgy ügyfelem, akivel hasonlóan alakult a dolog, mint ahogy leírtad. De van olyan is, hogy a nő vezetett rá a dologra.
Persze ahhoz hogy ilyesmi kialakuljon hosszú hónapok, vagy évek kellenek. Idő kell, míg kialakul a két ember között a bizalom, megismerik egymást, egymásra hangolódnak.
Én a régi ügyfeleinek a hangulatát, azt hogy mennyire volt stresszes a napjuk, meg tudom mondani abból, ahogy felfekszenek az ágyra, és el kezdem masszírozni őket.
A masszázs valamiféle intim viszony, egy megkönnyebbülés, mérgtelenítés.
Kibeszélik magukból a szürke hétköznapokat.
Persze van egy határ, amit soha nem szabad átlépni, legalább is nálam.
Soha nem próbálkoztam be egyik kuncsaftomnál sem egy jó szexre, soha nem kértem semmilyen ellenszolgáltatást sem, mégcsak ráutaló magatartással sem.
És persze a legfontosabb a diszkréció.
Soha nem mondom el senkinek, hogy ki az akivel megesett már.
Szóval nagyon is életszagú, és valódi a történet, velem is megesik havonta 2-3 alkalommal és a hölgyek mindig megelégedve, mosolyogva távoznak.
A legfontosabb a bizalom, és azt nem szabad eljátszani semmi árom!
A kételkedő férfitársaimat valahol megértem, ha nem lennék érintett, és sem hinném.
De azért gondolkozzon el minden férfi azon, hogy az előző este átélt fantasztikus szexet, amit a partnere adott, nem egy jó masszőrnek köszönheti-e!? :-)
masszázs másképpen
masszázsinfó
igényes szolgáltatók igényes ügyfeleknek
érzéki masszázs
szakszerűen, tabuk nélkul
masszőzök
szakképzett masszőrhölgyek oldala
prosztata masszázs
férfibajok orvoslása kellemesen