A körtemellű vénasszony
Inkább eltitkolom, miről jutott eszembe ez az évekkel ezelőtti történet, de most is nevetnem kell rajta. Szóval egy rekkenő nyári napon maszatni támadt kedvem és valami újra vágytam, ezért fogtam néhány ismeretlen telefonszámot és nekiindultam.
Inkább eltitkolom, miről jutott eszembe ez az évekkel ezelőtti történet, de most is nevetnem kell rajta. Szóval egy rekkenő nyári napon maszatni támadt kedvem és valami újra vágytam, ezért fogtam néhány ismeretlen telefonszámot és nekiindultam.
Mindenkinek azt mondtam, hogy masszázsügyben érdeklődöm és végighallgattam a formadumákat. Némelyik baromi unalmas volt, vagy talán mindegyik az. Eléggé elveszi a kedvemet a dologtól, amikor a nünüke csak akkor érzi jól magát, ha eldarálhatja azt a dumát, amit elmond óránként négyszer és már tavaly is unta.
Szóval volt egy masszőz, egy érett nőszemély, aki érdekes dolgokat mondott, aki egy kicsit másképp állt a dologhoz, aki nem azért pofázott, mert az előbb csörgött a telefon, hanem azt akarta, hogy menjek oda hozzá, mert kíváncsi rám (és kell a pénzem neki és neki kell és nem szedi el tőle senki).
Bár ahogy mindig, most is csak a masszázs érdekelt, azért nem bírta ki, hogy ne búgja bele a kagylóba: nagyon szép körtemellem van.
Tudjuk, hogy amit mellel csinálnak, az már nem masszázs és azt nem szeretem, mert a mell mögött a legtöbb esetben közvetlen közel ott van egy nő, sunyi módon és ha a mellével masszíroz, akkor olyan közelembe kerül, amit napon nem szeretek - de árnyékban sem. Beleliheg a fülembe, érzem a szájszagát, rosszabb esetben más szagait is, csiklandoz a hajával ami pfuj, meg különben sem vagyunk olyan viszonyban.
Ez az ajánlat valahogy mégis felkeltette az érdeklődésemet, bár inkább a bennem lakozó kaján mandróét, semmint a kalandozó farkasét.
Odamentem, bemutatkoztam az ötvenes, széparcú és nagyon kedves, selyemköntösbe bújt női hölgynek - amire ő is bemutatkozott és hellyel meg teával kínált.
Olyanokat mondott, hogy ihaj!
Hogy kíváncsi a testem reakcióra, meg hogy a masszázs lényege a kölcsönös bizalom, a harmónia, meg ahogy ő majd zongorázik az érzékeimen.
Alig vártam, hogy elkezdődjön a program.
Hanem azok a körtemellek...
Igaza volt a néninek, már ami a szavait illeti.
Abban nagyon nem, hogy elővette és be akarta vonni a masszázsba az említett alkatrészeket.
Ezek tényleg körtemellek voltak, csak fordított körték. Nem alul gömbölyded és fölfelé enyhén csúcsosodó, hanem a tövében vékony, üres bőrzacskó, lefelé meg plötty, hájjal teli. Nagyon jó lett volna az egész, ha nincsenek azok a körtemellek és a nyanya végig magán tartja a köpönyegét.
Valamennyire azért ki tudtam kapcsolódni, de azóta körtét sem eszem.
RoK
masszázs másképpen
masszázsinfó
igényes szolgáltatók igényes ügyfeleknek
érzéki masszázs
szakszerűen, tabuk nélkul
masszőzök
szakképzett masszőrhölgyek oldala
prosztata masszázs
férfibajok orvoslása kellemesen