Milyen masszőrt keres?

-

Harmatos kezdő a masszázsszalonban

2017-12-12

E sorok egy sok éve bezárt masszázsfórumon láttak napvilágot.

Érdekes volt egy kicsit visszaolvasgatni a régi lapokat és szomorú volt látni a romlást, ahogy az első hónapok beszámoló tömegét átvette lehúzós és reklámozós álbeszámolók tömege, kiegészítve egy kis veszekedéssel.

 

"Segítsetek egy kezdőnek, aki nagyon vágyik már egy masszázsra, valami szép befejezéssel, de eddig még sosem tudta elszánni magát!"

Hogyan működik egy ilyen?

Ok felhivom, időpont, odamegyek... És onnantól?
Mit értetek a higiénián, lehet/illik/kell előtte utána legalább zuhanyozni?
Gondolom a lányok azért erre előre felkészülnek, de aki 40 fokban átmegy a városon...
Azután előre szokás megállapodni, hogy ezt meg azt lehet, ebből ezt-azt kérek, az ennyibe fog kerülni?

Jól gondolom, hogy valahogy hasonlóan működik?"

Korábban, amikor még a fórum valóban a tapasztalatcserét szolgálta és csak elvétve esett be egy-két menedzser a lányait reklámozni, akkor kért segítséget a kezdő, mert úgy gondolta, van kitől.
Nem is tévedett.
Órákon belül megkapta a következő választ:
 


Kezdő!

Kiválasztol egy macsekot aki tetszik is valamenyire, elmész hozzá, és rábízod magad.
Tudni fogja a dolgát. Fürdő mindenhol van, ahol nincs oda nem is szabad menni.
Zseton általában előtte, van aki utólag kéri úgysem tudsz megpattani fizetés nélkül.
Elmondják a masszőrök mi menyibe kerül, de ezt ritkán mondják a telefonba.
Maszirnál majdnem mindig farokverés van, és a lányok is inkább ezt vállalják, de persze van kivétel is.
Zsebedben ne legyen sok zsuga, igazolvány, slusszkulcs, adatok rólad.
Fürdőben vigyázni a nedves kilépő szönyegekre, masszázs alatt ha van barátnőd ne a testápolót kérd hanem az olajat.
Utána gyors zuhany, ha van Free, be a kocsmába egy sörre és magyarázni neki hogy haverral futottál össze, nehogy a nagy lelkesedésben eláruld magad.
Általában hamar rájönnek ha lelkis vagy, egyébbként meg gyorsan el kell felejteni az egészet.
Masszázs alatt ne parázz, engedd el magad mert nem fog a farkad felállni és kibasznak a picsába. Akkor meg mi a f...nak mentél oda.
Na csá, üdv a pokolban.

A kezdő az így kapott potyainfókat köszönte szépen és ígéretet tett, hogy a nagyközönség elé tárja az első kalandjának a részleteit.
Ennek már sok-sok éve és a kezdőről azóta sem hallott senki.
Így kezeljük a kérdezősködőket!
Igaz a helyzet azóta tovább romlott: most már megköszönni sem szokás a választ, így nem nagyon fárad vele senki.
Elbeszélgetünk jól...