Milyen masszőrt keres?

-

Futószalagos kényszervállalkozó láberotikával

2017-09-13

Jobban jártam volna, ha otthonmaradok. Azt hiszem.
Már ezen kezdtem morfondírozni, amikor az ötödik szolgáltató hölgy telefonja kapcsolt néhány csengés után rögzítőre. Amúgy én az ilyet megjegyzem és akinek él a hangpostája, azt SOHA TÖBBET nem hívom fel!

Akkor akadt meg a szemem az egyik masszázsoldalon egy hölgy képcsere alkalmából kiemelt hirdetésén.

Miért fontos ez?

Azért, mert az első kérdése ez volt hozzám: megtörtént-e  a képcsere. Véletlenül tudtam, mert épp előttem volt a net, de mi lett volna, ha úgy hívom, ahogy szoktam: betáplálok a telómba 4-5 számot, aztán elindulok és menet közben hívom őket. Mit tudom én akkor, kit hol láttam, meg milyen képei voltak ottan?

Szóval a hölgyike az én telefonköltségemre megtudta, hogy milyen képei láthatók a weblapján, aztán nekiállt és gépiesen eldarálta a szolgáltatásokat. Volt benne minden, óvszeres és natúr francia sőt aktus is, de kihangsúlyozta, hogy szakképzett masszőz és most is jár továbbképzésre. Kaptam időpontot, de címet nem, menjek el Zuglóban a Nagy Lajos-Egressy sarokra és hívjam újból, majd gyorsan elköszönt, mert csörgött a kaputelefon és épp vendég érkezett.

Első a masszázskaland (második az Erzsébet királynő  ;o)) nekivágtam.
Végiggondoltam közben a sebtiben elhadart ajánlatot. Van félórás szolgáltatás - atyavilág, hogy lehet félórában megérkezni, nekivetkőzni, masszírozni, rendbehozni magam, felöltözni és elköszönni??? - és van egyórás, plusz extrák.
Árakat szándékosan nem írtam eddig és nem fogok ezután sem, hiába nyígnak egyes olvasók, vegyék a telefont és kérdezzék meg a szolgáltatóktól, amire kíváncsiak. Még mit nem, itt ingyen olvassák a legbelsőbb és igencsak költséges titkaimat és még ez sem elég???
A felsorolásban az óvszeres francia és a láberotika még benne volt az egyórás alapárban.

Láberotika.

Vajon milyen lehet az?
Jeleztem, ezt kipróbálnám. Feltétlenül.
Semmilyen franciát nem szeretnék viszont, nekem ne vegyen a szájába semmimet se egy vadidegen nő, még összeszedek valamit!

A megadott időpontban és helyről ismét hívtam a számot.
Megkaptam az utcát és a házszámot, a kapukódot nem, ahhoz telefonáljak megint.
Nem tudom, ki volt az az idióta, aki egymás mellé tette a Répássy Jenő és a Répássy Mihály utcákat, ráadásul egy olyan lakótelepen, ahol egyforma házak vannak és az elején még Egressy út a cím.
Noszóval nem túl könnyen odataláltam és már kezdett tele lenni a hócipőm ezzel az egész hülyeséggel és utoljára felhívtam a hölgyikét.
A cérna kevés híján elszakadt, ugyanis nagyon sokáig nem vette fel a telefont, azt hittem, újabb szívatás, mint a legutóbb ugyancsak Zuglóban a spirituális harmóniamasszázs volt.
Közben félrészeg, borostás lakó, és az unokát az óvodából hazacincáló nagyi kezdett bizalmatlanul méregetni, hívtam újból a számot és láss csodát, a hetedik csörgésre felvevődött a telefon. Megkaptam a kapukódot, felmentem a hatodikra és innen minden mehetett volna rendben is akár.

Az első dolog ami kiderült, hogy átvertek.
Ha diszpécser veszi fel a telefont és azt mondja, hogy ő a célszemély, az bizony szimpla hazugság, ha meg a telefonos hölgy nem is tájékoztatja a pillangót arról, amiről a működésüket anyagilag támogató úriemberrel megállapodott, akkor bizony rossz szájízzel indul az akció. Ezen nem kicsit ront, amikor ELŐRE elkérik a "tiszteletdíjat".
Mint egy kuplerájban!
De könyörgöm, itt masszázs szolgáltatásról volt/van szó!!!!

A hölgy épp olyan, amilyennek a fotói alapján elképzeltem, csak egy kicsit szárazabb. Határozottan, pattogóan, üzletasszony módjára beszélt, nem volt benne a kedvességnek és a nőiességnek nyoma sem. Nem férfivendégnek tekintett engem, hanem egy munkadarabnak, amit a futószalag eléhozott, ő most leveszi, leápolja, oszt jónapot!

Kaptam egy érdekes masszázst.
Szakképzett masszőzök dolgoznak így, csak valamivel alaposabban és nem oda-vissza, hanem egyirányba, továbbá a csigolyáim széleit sem nyomkodják sehogy.
Aztán egyszer csak lekerült a hölgyikéről a bugyi - melltartó persze maradt - és engedélyt kért, hogy a hátamra üljön.
Megkapta.
Én meg cserébe a borotvált punci szúrását kaptam, ergo elmondhatom, hogy rossz volt a csere.

A masszőrszakma lejáratása?


Fel kellett tenni a kezemet a hátamra, hogy jobban hozzáférjen a lapockámhoz - meg persze gondoskodott arról, hogy a lába köze is el-elakadjon az ujjaimban, amivel nyilván nem saját magát akarta izgatni, hanem engem.
Engem persze jobban izgatott az a sok tömény baromság, amit az immunrendszeremről, meg az egészséges felépítésemről lafatyolt, a mozgásszervi problémáimból meg a dagadó lábamból nem vett észre semmit a szerencsétlen, így járatva le a masszőz szakmát és így igazolva a szőkenős viccek létjogosultságát.

Hanyattfordított, becsületesen végigmasszírozta elölről is a lábaimat, ami azért fontos, mert a kurvaszerű masszőzök ilyenkor azonnal nekiesnek a stukesznek - és csak utána tért a lényegre, ám előtte nekem háttal és pucér popóval ráhuppant a jobbkezemre.

Mondom neki hogy mi lesz a láberotikával, mire rávágta, hogy az plusz kétezer és miért nem mondtam a másik szobában, mert akkor leszedte volna előre azt is.
Nekem néhány ezres nem tétel, mondtam, hogy ugyan a telefonban azt hallottam, hogy ez benne van az alapárban, továbbá ő ajánlotta ugyancsak az alapárért az óvszeres franciát vagy szeretkezést befejezésül, de nyugodjon meg, megkapja a zsét.

A láberotika itt és most azt jelentette, hogy a a cicabugyi a talpai közé vette a hernyót és nem túl nagy meggyőződésével cibálni kezdte, közben kifejtette, hogy a legtöbb pasinak ez nem megy, de egyesek meg csak így képesek elélvezni.
Nekem sem ment, de főleg a szóbeli kommentek miatt, valahogy a lábügyi szüzességem elvesztése közben nem egy riboszóma eszmefuttatásának befogadására vágytam.
Megkértem, vegye inkább kézbe a dolgot, amit meg is tett, majd a végén a ritmusomra egyáltalán nem figyelve úgy otthagyott és ment kezet mosni, hogy én még majdnem egy álló percen keresztül rángatóztam a tett helyszínén, magamra hagyva.
Szerencsére kézzel nem kellett besegítenem, mert a csúcson már jóval túlvoltam.

Levezetés egyedül

Miután megtisztálkodott, még beszólt, hogy pihenjek nyugodtan, van nyolc percem.
Jobb is hogy ezt nélküle tölthettem, így legalább akadt valami kellemes is a programban.
Megérdemeltem, annyi megpróbáltatás után.

Rossz volt, de legalább drága!