Milyen masszőrt keres?

-

Ez nem kölcsönös kényeztetés !!!

2018-05-18

Masszázs háznál, nálam! címmel indult sorozat ötödik epizódja következik.
Emlékeztetőül: a szerző hirdetésben keresett házhoz járó okleveles masszőzt és az erotikát már a hirdetésében kizárta, végül megtalálta, akit keresett, de a tapasztalatait megosztja az olvasókkal.

Alternatív megjelenésű, leginkább bölcsészhallgatóra emlékeztető külsejű hölgy állt az ajtóban, bokáig érő szoknyában, kinyúlt pulóverben, nagy, színes szemüvegben, hosszú, göndör hajjal. Halkan beszélt és csak ritkán nézett a szemembe, akkor is a szemüvegkeret mögött. Koffernyi cuccot hozott, szét is pakolt mindenfélét, tégelyeket, mécsest, füstölőt.
Váltóruhát vett elő, kiment a fürdőbe és masszőznek öltözve, tiszta fehérben  jött vissza, még zoknit is cserélt.

Megkért, hogy tegyem be az ő cédéjét és feküdjek hanyatt a matracon.
Letargiát árasztó zene terjengett a szobában, meg illatok.
Betakart, lepedőket igazgatott rajtam és nekikezdett a talpamnak.
Közben érdeklődött az egészségi állapotom felől.
Bevallottam neki mindent.
Ő meg csak masszírozott rendületlenül. Csöndben.
Hogy tudjak aludni.
Aludtam is rendesen.
Többször felriadtam arra, hogy nem masszíroz, csak simogat, de amikor észrevette, akkor beleerősített. Most ezt vagy így kell csinálni, vagy lazsált. Nem érdekel, jólesett.
Ő is ötezret kért, bár tovább dolgozott, mint a többiek.
Hogy igazán jó masszázst kaptam tőle, az másnap reggel derült ki.
Volt egy kis izomlázam, viszont sok megszokott fájdalom teljesen kimaradt, továbbá kevesebb volt bennem a víz, tehát működött a nyirokmasszázsa.

Hívtam két hét múlva újra.
Örömmel jött.
Most nem aludtam el egy kicsit sem, de a legutóbb tapasztalt változások megint megvoltak. Olykor erősen gyúrt, máskor csak simogatott. Az egyik ilyen simogatós történet közben rámmosolygott a szemüvege fölött.
Később megint.
Olyan finom volt a keze, annyira jólesett az érintése, hogy egészen elandalodtam.
Már hason feküdtem, ő az egyik kezével az arcom mellett támaszkodott, a másikkal a lapockámat masszírozta, majd simogatta, akkor nem tudtam megállni és a csuklójára adtam egy puszit.
Erre egy pillanatra leállt, mozdulatlanná dermedt, majd simogatott tovább.

Innentől a masszázsában több volt a szeretet, mint a gyúrás, meg a szakszerűség.
Néha a haját is végighúzta rajtam, aligha véletlenül. Különben ez jóleső csiklandás volt.
Amikor a végére értünk, beszélni kezdett.
Magáról.
A válásáról és családi ügyeiről.
A munkájáról, ami méltatlan hozzá, mert két diplomával csinálja, érettségizett kollégák között, meg a masszázsról, amit imád és ami ha nem lenne, nem érezné magát embernek. Meg minden másról és érdeklődni is kezdett.
Végül már kellemetlenül éreztem magam, többször ránéztem az órára.
Észrevette, összecsomagolt, elköszönt.
Nyújtotta a kezét, de úgy nézett, mint aki minimum ölelést, vagy inkább csókot vár.
A puszit megbántam, tartózkodó maradtam, nem hívom többet.
Volt már dolgom nővel, akitől egy kis intimebb közelség után alig bírtam megszabadulni.

Attól hogy meztelenül feküdtem előtte, és néha nőként simogatott, nem lettünk barátok.
Szerintem.